Csütörtökön fellépett az egyik, legértékelhetőbb magyar zenekar a Kobuciban. 

Talán a címből és a soundcloudos linkből már kitalálhattad, igen, az Elefánt az. Visszamenőlegesen tudósítok a történtekről, melyek mélyen érintették érzékeny lelkemet.  Kedves barátaimmal (sokan voltunk, nem szeretnélek untatni a névsorral, lényeg, akikről már hallhattatok: CS, D, D') érkeztem a Szentlélek tér legjobb szórakozóhelyére.

Első körben: Kobuciról

Nyár után, de még a vénasszonyoké előtt IS igen kellemes volt az időjárás egy ilyen kellemesen nyitott koncert helyszínhez. Első alkalommal voltam a helyen, a délceg jegyellenőröknél való pár másodperces jegykontroll után, elém tárult a szórakozóhely látványának varázsa. Egy pillanatig azt hittem, hogy összenyomták a Budapest Parkot és eltévedtem, de aztán rájöttem, hogy az kilométerekkel arrébb van. Igazi óbudai hangulat, 200 évesnek tűnő épületek között, meghitt hangulatban körvonalazódott ki a kivételes helyszín. Érkezésünket SZOKÁSUNKHOZ HÍVEN optimálisan időzítettük, a zenekar az ínycsiklandó forralt bor (jutányos áron!) első szürcsölése után azonnal indított is. 

Egy kültéri koncerthez képest a hangzás banálisan perfekt. Ez volt az első ami arcon csapott. Lehet, hogy a hely kiváltsága,  de az is lehet, hogy a Elefánték voltak nagyon profik. Vagy mindkettő. Eszméletlenül jó volt úgy élő performanszt hallgatni, hogy nem azon kellett rágódnom, hogy "íííh, hangos a gitár" vagy "jajjjj, már megint kevés az ének és a szinti". Tiszta akusztika, jó hangerősség. Mint egykori aktív zenész és zeneértő, -szerető személy, ezek az apróságok 99%-ban feltűnnek. 1% az, amikor nem tudok a világomról. Amúgy, nagyon figyelek az ilyesmire. Kobuci: 10/szórakozóhely

Térjünk a zenei produkcióra át!

Utoljára Fishing On Orfűn láttam Elefánt koncertet, amikor sajnálatos módon a Kedvenc felhőmnek című szerelmes vers/siratóének/évszázad balladája közben eleredt az eső és elmosta a fesztiválkoncertet. Az egyben fergeteges és egyben szomorú élmény (fél koncert, de közben nagyon klassz fellépés) volt.

Már említettem, hogy a hangzás tökéletes volt, ezen nincs mit cifrázni. Azon viszont van mit, hogy milyen alkotásokat vitt végbe a banda, így pár méterre előttem, 100% élőben (khm... Rihanna). A hangulat komponensei: zenekar, fények, forralt bor, közepes sör, igényes és jóravaló közönség. Hangulatot bemutatja: D képe.

Ráncigálták a közhangulatot a fellépő urak.

Az egyik pillanatban kávéházi sanzonra táncikáltak a közönség tagjai, kacsintgatva és mosolyogva egymásra, míg a következő pillanatban szinte 2006. októberére emlékeztető pogó alakult ki egy-egy punk ritmusra. Szívmelengető volt hallani a sok énekszót körülöttem, a publikum valószínűsítem, hogy az Elefánt-rajongők krémje volt. Tudtak minden szöveget, minden kiállást és minden táncmozdulatot. Míg általában felmegy bennem a pumpa, amikor valaki mögöttem nullához konvergáló decibellel zúgja a refréneket, addig a csütörtöki koncerten csak mosolyogni tudtam az ilyen és hasonló helyzetekre. 

Színházi dráma volt a fellépés. Az első hasonlat, ami eszembe jut: olyan volt az Elefánt koncertje, mint amikor az elborult dráma közben a közönség feltódul a színpadra és folytatja, kiegészíti a történéseket. A sanzon és punk hatások közben, az elegáns jazz tűnt fel leggyakrabban, e kapcsán kiemelném a billentyűs kolléga, KZ érdemeit. Csodás, pontos játék, a szintetizátor csapkodása kiemelkedőre sikerült. 10/szintis

SZCS, a csiccsentett frontember produkció közbeni állapotával ellentétben profin teljesített.

Ennyi alkoholszagot és szakszerűséget egy helyen még nem észleltem. Nem tudom, hogy nagyon elfáradt-e a koncert végére vagy sokat ivott a monitor láda mellől, számok végén elvett fröccsből, de beszédstílusa gyönyörű karakter változáson esett át a performansz közben. Sajnálom, hogy elvétette a krimót és véletlenül egy színpadra lépett fel aznap este, ennek ellenére, kő-szakszerűen teljesített. Végtelen tehetséggel megáldott orgánuma tökéletesen betöltötte az énekszólamnak hívott pozíciót és még a számok közötti közönség kontaktusok is klasszul sültek el. 10/frontember

A jazz és a punk között, helyett kapott néhány ördögidézés is.

Amikor már azt hittem, hogy kezdem unni magam a tucatnyi stílust ötvöző produkció közben, akkor is kaptam valami újat. Mint megrögzött heavy zene/metál kedvelő arc, azonnal megcsillant a szemem és fülem, amikor felcsendültek ártatlan fülek számára kellemetlenül hangozható doomos gitár riffek. Persze nem recsegősen panterásan, csak szolidan, elefántosan. A torzított gitárok hiányának ellenére, azért egy elefántcsorda csak végig taposott rajtunk. A közönségben, a tánc átcsapott ilyenkor headbangelésbe és törzsdöntögetésekbe, csodás volt látni!

Nem vagyok egy megrögzött Elefánt-rajongó, azonban azt kell mondjam: ez a koncert parádésra sikeredett. Mindent megkaptam, amire szükségem volt: klassz hangulat, lágyabb balladák, ugyanakkor súlyos zene. Pipa.

A kaja se maradjon ki: Der hasábvürslis Toast

Sokat nem fűznék hozzá. Tökéletesen lezárta az estét, megkoronázta élményeinket (CS-vel közösen fogyasztottam el). Szokásomhoz híven, hazaérvén, kisebb projekthez fűlött a fogam. Ha még nem próbáltad ki, kifejezetten adj ennek az összeállításnak egy esélyt. Virslik hosszant félbevágva (félig-meddig előfőzve), sajt, enyhén fűszeres vaj, kenyér, toast sütő = Der hasábvürslis Toast. Danke és guten Appetit!

Tetszik amit művelek? Iratkozz fel itt, blog.hu-n: jobb-fent katt!