A lehető legjobb értelemben! Uzipov és Wrong Side alkotott.
Múltkor MÁR EMLÍTETTEM, hogy ellátogatok az egyik legbarátibb magyar zenekar koncertjére, illetve írtam is az új lemezükről egy kritikát. Azonban arra nem is számítottam, hogy meg fogok szeretni egy még mosolygósabb bandát is aznap este! A KIES-től ezúttal elnézést kérek, SZOKÁSOMHOZ HÍVEN sajnos lekéstem a nyitást, viszont Wrong Side parádésan indította az éjjelemet. Az Uzipov pedig gyönyörködtetően feltette az i-re a pontot.
Elborulás, újjászületés, saját démonaiddal való teázgatás, gonosz riffek és csörtetés.
Ha megkérdezett volna a koncert közben egy riporter, hogy mi az az 5 gondolat, amivel hasonlatba hoznám a Wrong Side koncertjét, a fentieket válaszoltam volna. Kanyarodjunk, viszont vissza először a kezdetekhez!
Vidáman hörpölgettük a sörünket G-vel (aki a kompániám volt e nemes esemény napján), s a karszalagok felpattintása után meghökkentünk, hogy lekanyarítottak egy szeletet a Dürer nagyterméből. No para, visszagondolva hangulatosabbak is voltak a fellépések, hogy a közönség tömörebben volt elhelyezkedve. A vallások, egyházak és Isten rejtelmeiről diskurálva vártuk a vendégzenekart, akikről egyelőre nulla információnk volt. Nem is sejtettük, hogy pokoli bugyrokba fognak minket elkísérni, balanszírozva a koncertet megelőző G-vel történő témázgatásunkat.
Nem emlékszem, hogy mikor győzött meg utoljára előzenekar.
És ez most nem is érdekes. A lényeges az, hogy a Wrong Side nagyon is meggyőzött. A Wrong Side Of The Wall névből levedlett banda megdöbbentően profi volt és egységes. Süvítettek a gonosz, lassú riffek (amik mindig fülig érő mosolygásra késztetnek) és megfelelő arányban volt a tiszta ének és hörgésikolyozás*. Kifejezetten meg szokott fájdulni a fejem, mikor túlzásba van víve a deathmetálozgatós krákogós üvöltés, azonban ez esetben erről szó sem volt. Lelkemnek oly kedves, súlyos dallamok és nehézfém szagú, ármánykodó gitár akkordozások ott voltak, ahol a helyük volt, boldogan bólogattam hát a Wrong Side koncertjére. Sajnálatos gyengeségek, amin szerény véleményem szerint, változtathatna a zenekar: káosz csökkentése a gitárok hangzásában (sok volt a reverb effekt?), illetve klassz lenne érteni a szöveget, amit énekel a frontember úr.
Hörgésikolyozás*: direkt írom, mert volt egy olvasóm, akit idegesített az új terminológia használata. Köszönöm.
Rádöbbentünk G-vel, hogy még sosem jöttünk el konkrétan Uzipov koncertre.
Előzenekarként ismertük meg őket, eddig előzenekarként pillantottunk bele produkcióikba, esetleg Fishing On Orfűre visszaemlékezve, mondhatnám azt, hogy célzottan lőttük be az Uzipov koncert a napi programunkba. A zenekarra fókuszálva azonban még soha nem váltottunk jegyet. Éppen eljött az ideje.
Megtisztelve a közönségüket, a srácok láthatóan szépen felkészültek a koncertre. Még intro-bevonuló zenéjük is volt! Ilyet csak a legmenőbbek engedhetnek meg. Az albumhoz hasonlóan könyörtelenül belecsaptak a lemezbemutató produkcióba a Szennyes nyitószámával.
Féktelen düh, sodróan súlyos dallamok és baráti közönség jellemezte a koncertet. Az első sor vidáman pogózta végig a koncertet (minden tiszteletem a tietek, én biztos nem bírtam volna). Amikor épp nem az járt az eszemben, hogy mekkora jó, hogy jelen vagyok és élőben élem át az új lemez szaftjait, illetve nosztalgiával átitatva rázom az öklömet a régebbi számokra, figyeltem a körülöttem lévők arcait. Egyértelműen látszódott, hogy a zene élvezése mellett, ilyesmi foroghat a fejükben:
Bárcsak több cimborám is kedvelné ezt a zenét... Nagyon szívesen megosztanám velük az érzést. Sajnálom, hogy elhatárolódnak a nehezebben emészthető, azonban végtelenül őszinte zenétől. Durva muzsika, de legalább kiengedi a hallgatóságból a sok negatív gőzt. Igen, ilyen az élet itthon. Feszülve, vicsorítva, dühöngve éled az életedet, csak bebújsz egy álarc mögé, hogy elrejtsd az egészet. Fogcsikörgatva küldöd el a faszba az eléd kanyarodó taxist, idegeid szétpattannak, amikor kioktat a főnököd, hánynod kell, amikor megaláz a tesitanár. Kár, hogy sokan a maszkot soha nem veszik le, s magukba fojtják a negatív energiákat... Hallgatják a tingli-tangli summerchill edm mixeket és bambán mosolyognak kifele. Hm... lehet, hogy én vagyok a pöcs? Jaaa, hogy azért hallgatnak ilyen álarcos, pozitív zenét, hogy elfeledjék a bajt, s pozitív irányba fordítsák a tekintetüket? Lehet. Akkor, viszont hova tűnik az a sok negatív chi? Magukba szorítják? Mikor jön elő? Lehet, hogy épp egy rossz pillanatban, amikor nem számítanak rá? Íííííhj, azt a nemjóját, szétcsavarja az agyam ez a gitár-riff! Ja igen az új albumról van. Ezt már nevezem... Miről is gondolkodtam előbb? Hm..., na mindegy headbangelek tovább!
Igaz szavak! Tényleg ütős volt az a gitártéma.
Pompás arányban adagolta a zenekar az új dalokat, a régieket, illetve a feldolgozásokat is. És milyen szépen figyeltek a közönségre! Y, a basszusgitáros-frontember olykor-olykor óva intette a hallgatóságot, nehogy elfelejtsenek iszogatni a sörükből. A lelkes közönség a szokásos Uzi!? POV!!! kántálással válaszolt mindenre, ami kijelentő mondat, kérdés, illetve dalbefejezés volt. Jó volt átélni, hogy ennyire baráti volt a társaság.
Egy kis uncsi szakmázás a végére:
Csodás ívet lehet látni a zenekar fejlődésében, méghozzá felfelé ívelőt. Két-három éve egy Isten Háta Mögött koncert előtt nyitottak és rosszul lettem a hangzástól. Fogalmam sincs mit műveltek azóta a fiúk, de ami történt, azt csak pozitív szavakkal lehet jellemezni. Nem gondoltam volna akkor (pár éve, amikor először szembe jött velem az Uzipov egy fesztiválon vagy előzenekarként), hogy bármikor is élvezni fogom a banda soundját. Szombat este, viszont úgy éreztem, hogy valami elkészült. Élvezhetően fémszagú, kedves, széttorzított gitár és basszusgitár tökéletes összhangban állt a feszes dobbal. Megbocsájthatók voltak az alkalmankénti elpengetések, elütések egymás mellett. Élvezet volt látni, hogy kibontakozott egy zenekar és vállalható főfellépővé cseperedett egy szombat esti düreres eseményen.
Hazafele mosolyogva haraptam bele az olcsó gyros-ba, fotót fölöslegesnek éreztem. Jó étvágyat mindenkinek.
