Kezdem a sztori legelején. 

Nem kezdődik egy sztori sem a pizzaevéssel. Ez egyértelmű, nagyon nem szeretném húzni a drága idődet, Kedves Olvasó, ezért bele is vágok a krónika elejébe, s vékonyan lefejtem a történések sorozatát.

Hadjáratba kezdtem Á cimborámmal a 11. kerben.

Ki volt a főellenség? Az ingatlanos maffia. Mi volt a fegyverünk? 20. századi módon, lakáshirdetéseket kerestünk az oszlopokon. Elég szomorúan hangzik, de így történt. Á-nak segítettem megspórolni egy milkát, hogy jobban kijöjjön lakásvásárlás ügyileg. Tudod, létezik egy olyan állatfaj, úgynevezett ingatlanosok, akik szeretik fölösleges munkájukkal elcsenni az ártatlan emberek pénzét. Nem akarok olyan csúnyákat mondani, hogy

ennek a szakmának már rég ki kellett volna halnia,

így mégis ezt mondom. Ezeregy honlap helyettesíti már a munkájukat (pl.: ingatlan.com), ahová még egy legegyszerűbb csacsi is fel tudja tölteni az eladni kívánt lakását. De nem, ezt az oldalt sajnos ellepték a keselyűk és nem találsz egy olyan hirdetést, ahol ne az lenne kiírva, hogy: XY Ingatlan Center Kft. Nyilván semmilyen elérhetőség nem vezet a valós tulajhoz, a pontos címről nem is beszélve (viszonylagosan se).

Felkerekedtünk tehát, megkerülve az ingatlanos hordát (akik ugye 1-1,5 milliót vesznek ki szende átlagemberek zsebéből per üzlet), s az ingatlan.com nyomain elindulva kincskeresésbe kezdtünk megaláztatva kerestük a releváns cetliket. Eredmény: 5 km alatt találtunk három okét, ami esetleg használható lesz.

Fáradalmainkat kipihenni kívánván, csatlakoztunk baráti társaságunkhoz a Dohány utcában.

Egy kívánatos, ugyanakkor megfelelően visszafogott krimót céloztak meg a haverok, Budapest híres utcájában. Megérkezésünkkor, furcsa módon, egy fekete kutya pislogott ránk az ajtóból, majd szívélyesen beengedett minket. Szolid árak (650/iható sör, tudjátok, AMIBEN NINCS KUKORICA DARA), morcona, de ugyanakkor barátságos alakok. Sajnos a földszinti üzletrészben nem volt egy négy főnél többet magába fogadó box sem, ezért letelepedtünk az alagsorba, épp a mellékhelyiség mellé.

Igen, direkt emeltem ki, a toalett jelentős szerepet töltött be az este folyamán.

Ugyan nem nekünk, de a pub rajtunk kívüli vendégseregének egy részének annál inkább. Képzeld, nem kamuzok, egy kereskedelmi tévécsatorna tehetségkutató/celeb-műsor/sztár-állatkert-show (nem tudom pontosan) afterpartijába cseppentünk! Legalább három arcra rögtön rá tudtam mondani egy nevet, azonban most ezt nem teszem, a személyes adatvédelmi okok miatt. Meg nem szeretnék kiherélt sem lenni a jövőt tekintve, a következők miatt:

Csodával határos módon, a díszes társaság felének vizelési problémái akadtak.

Vagy valami egészen más vonzotta őket az alagsori mellékhelyiségbe, pont, ami mellett mi ültünk. Kuncogva, összesúgva néztük végig a végtelen folyamatot, ahogy 20-30 percenként visszatértek a toalettre a kedves személyek. Néha egyedül, néha párban. Csupa különböző egyéniség, nők, férfiak, szépek és csúnyák. Egy volt a közös bennük, még pedig az, hogy MINDENKI pislogva, arcot masszírozva, vigyorogva, prüszkölve, krákogva és orrot törölve  jött ki a WC-ből. Hm. Én nem ítélek el senkit, éljen az élet! Toljátok meg srácok!

A csavaros élményeket levezetve, betértünk hát hazafele egy pizzázóba.

Méghozzá a Móricz Zsigmond körtéren is megtalálható, hírhedt Pizza Kingbe. 90%-ban biztos vagyok, hogy már te is próbáltad a pizzájukat. Remélem nem ijesztettelek el a felvezető sztorival, mert most jön a lényeg, ha már (zenés)-gasztro blogról van szó.

Szokásukhoz híven, barátságosan fogadtak minket a kis üzlethelyiségben, köszönés nélkül. Látva a silány választékot - ami két egész szelet pizza volt, amiket valószínűleg órák óta nem zargattak - mosolygósan ütöttem fel a beszélgetést:

Én: Sziasztok, mi a választék? Mi készülget éppen? *böktem kecsesen a futószalagos sütőre*

Barátságos, Felkészült, Vendégbarát Alkalmazott: Fogalmam nincs, mindjárt kiderül.

Én: Szuper! Jól hangzik.

Kiveszi, pultra feldobja a gőzölgő, ínycsiklandó étel remeket. Mit láttam rajta? Kevés sajtot és darált húsnak tűnő valamit. 

Az összeállítás bizalomgerjesztően világított felénk, folytattam a derűs beszélgetést:

Én: Hm, bolognai?

BFVA: Nemt'om, lehet.

Á: Ketchupöt szeretnék majd kérni hozzá. *mondta vágyakozva*

BFVA: Ketchup sajnos most nincsen.

Én: Ezt jól megbeszéltük. Akkor egy szeletet kérek.

És gondolkodás nélkül, az estében megfáradtan, éhezésünket csillapítandó, megvettük a terméket! Fittyet hánytunk az otrombaságra, a gúnyra és a hideg vendég(nem)szeretetre, mi csak enni szerettünk volna. Legjobban elköltött 200 forintom volt. Azért írtam a poszt címébe, hogy legeslegjobb pizzám volt, mivel nem engedhettem meg magamnak többet. Lehetőségeimhez mérten a legjobbat hoztam ki az este lezárásaként. Ennyi volt a pénztárcámban, sajnálatos, de ez ilyen. Köszönöm Pizza King, hogy megadtad ezt nekem. (Amúgy ez nem igaz, a legendás Király utcai pizzázó volt az első, ahol 200 forintért lehetett pizzaszeletet kapni). Pompásan nézett ki.

A műanyag ízt leszámítva még finom is volt!

Pár nappal később visszakacsintott a sors és megláttam kedvenc étkemet a Nyugati téri aluljáróban egy reklámtáblán. Méghozzá egyik imádott oldschool bandámmal párosítva! Micsoda egybeesés. Mennyetek el Deep Purple (Ian Gillan) koncertre, mert meg fogja érni. Sajnos, én nem, megyek, mert le vagyok égve. Na, jó étvágyat!