Büszkén jelentem be, hogy: nem én írom a következő sorokat.

Na jó. Ezeket még igen. Egy jó cimborámmal ('nagy i') beszélgettünk egymás karrierjével kapcsolatban. Nevetgéltünk az egyetemi tanulmányok kompetensségéről, aztán végül csak szóba került, hogy munka mellett miket szoktam perverzkedni a blog.hu-n (én:listenthecook). Mesélte még régebben, hogy völt egy különleges koncerten, ami kb. olyan mélyen érinthette, mint az én esetemben volt a markohang/föllakzoid kombó. 

Arcába is nyomtam rögtön a kér(d)ést a minap:

Én: Írjál már egy vendégbejegyzést nekem arról a Slaves koncertről, mindig emlegeted, mintha soha nem lett volna más élményed az életben! 

nagy i: Elfogyott a témaötleted, mi?

Én: Dehogy, csak neked akarok kedvezni, meg mélységében érdekelne az a koncert!

Kedves Olvasó: 'nagy i' írása következik.

A nyár folyamán minden fiatal legkedvesebb időtöltése a fesztiválok, koncertek látogatása. Számomra idén sem maradhatott ki a világ legchillebb fesztiválja, a Fishing on Orfű, és a parádés Szigetre is kilátogattam. Ami viszont abszolút meglepett, hogy a legnagyobb buli nem ezeken a fesztiválokon, hanem a Sziget Official Afterpartyján ért a Budapest Parkban, ráadásul nem is az este headline-erétől. Bár ez már jó egy hónapja volt, az aktualitást az egyik itt látott zenekar friss albuma adja.

Egy haverral látogattunk ki az augusztus 17.-i rendezvényre, mindkettőnk egyik legnagyobb kedvence a Foals, ami az nap sztárja volt. Tényleg zseniálisak, maga a koncert is az volt, igazi nagyszabású-odabaszós show volt, pont, amire számítottunk. Ehhez nyilván hozzájárult az előttük játszó Crystal Fighters szétcsapós-virágfüzéres-szeretettúltengéses hippi bulija, ami nagyon durván felpörgette a közönséget, a hangulat kedvéért meg is osztom veled kedvenc számomat tőlük. 

 Igen, ezt a számot így, ahogy van eltolták élőben is, kicsikét beparáztam.

Amiről azonban mindenkinek tudnia kell, az a délutáni hőségben kezdő Slaves volt.

Komolyan, levitte a fejem, egyszerre volt elképesztően abszurd és energikus. Csiklandozta a nyálkahártyámat és a hónaljamat is, olykor.

(szerk.: a kép kompozíciója 10/10)

A kéttagú banda a Laurie Vincent basszeros-énekes és Isaac Holman dobos-énekes felállással működik 2012-es megalakulása óta. Valószínűleg a Londontól kb 1 órás utra fekvő nyugodt városban, Royal Tunbridge Wellsben tapasztalt nyugis élet nem volt elég nekik, ezért kezdték el a közös munkát, totálisan ellentmondva a helyi felső-középosztálybeli életstílusnak. Kifejezetten úgy tűnt, hogy a nagyon sztereotíp részeges-lázadó brit fiatal képét szerették volna megmutatni a magyar közönségnek.
Egyik haverom hasonlata jutott eszembe (Péterfy Bori a szegények Lady Gagája) és azonnal megfogalmazódott bennem, hogy a kéttagú, torzított basszer-dob felállású Slaves a szegény ember Royal Bloodja, akik egyébként szintén nagy kedvenceim. Ugyanakkor, a két srác célja inkább csak a teljesen kötetlen, szabályok nélküli zúzás, nem a royal bloodi művészi magasságok elérése.

Az épségben maradás érdekében, csak ez az egy 7 másodperces pillanatot mutatom meg neked a szürreális pompáról, ami aznap délután történt.

A koncert első pillanataiban először megdöbbentünk,

majd azt vettük észre, hogy egyre inkább élvezzük a műsort. Eleinte fel sem tűnt, mitől szól ennyire fejleszakítóan a basszus, de hamar rájöttem. Az állva játszó dobos nem állótamot, hanem egy 90 fokban elfordított lábdobot vert kézzel, emellett csak egy pergőt és egy cintányért használt, de olyan energiával, hogy dobosként majdnem elmorzsoltam 1-2 könnycseppet, annyira féltettem a cuccot. Laurie Vincent gitáros szintén elemében volt, folyamatosan ugrált, fetrengett a színpadon három csíkos Adidas pólójában és magyar alkoholistákról ismert svájci sapkájában (hatalmas stílus egyébként).

A srácok láthatóan élvezték a koncertet, a feltehetőleg elfogyasztott dupla (tripla?) adag sör és az elemében lévő közönség tette meg hatását. Folyamatosan kommunikáltak, viccelődtek egymással és a közönséggel is, a koncert egyik csúcspontjában pedig a security-s arcok is szerepet kaptak. A két angol nem nézhette szótlanul a szokásos, színpadnak háttal álló, komor biztonsági őröket, így amikor azok többszöri felszólítás után sem mosolyogtak, gitárosunk egyszerűen leszaladt és végigölelgette őket. Az őrök ettől mondjuk nem lettek vidámabbak, de sebaj…

A slaves tehát nem egy “rendes” zenekar.

Egy pillanatig sem tudtuk őket akként kezelni. Tényleg végig azt éreztük, mintha két részeg munkásosztálybeli brit pár pint sör után szórakozgatna egy kicsit. Ennek ellenére nem tudtunk elmozdulni a színpad elől. Nem tudtunk, mert komolyan jó volt.
A poszt aktualitását egyébként, mint már említettem a banda szeptember 30--án megjelenő Take Control című új albuma adja. Várhatóan nem repít a túlvilágra. Egyszerűen letépi majd a fejed, megnevettet és olyan abszurd lesz, mint a srácok koncertjei általában. Illusztrációként pedig jöjjön a legújabb klip, amiben a Beastie Boys-os Mike D is szerepet kapott.

Ja, és a kaja. Kifárasztott a koncert, így a KFC helyi kirendeltségénél fogyasztottunk pár rántott csirkemellet, italt nem kaptunk, de kit érdekel, ha az embernek van söre.

(szerk.: köszönöm a jó szándékú KFC reklámot a cikk végére, én is szeretem. Nagyon tetszett a cikk, köszi 'nagy i')