Szaftos lemezkritikám a XV. kerületi "Kispiacon"-on kezdődött. 

Egy real kritika megírását helyeztem fókuszba. Az átszellemülés érdekében ától zéig átgondoltam a helyzetet és arra jöttem rá, hogy a legoptimálisabb helyszín az ihletszerzéshez Bábel István hírhedt vendéglátóegysége lesz. A Bádog Gundel, más néven Pléh Csárda hívogató aurája tökéletes volt az Uzipov 'Szennyes' c. albumának megcsócsálásához és valódi átéléséhez. Nem mellesleg, kecsegtető étkezési lehetőségről hallottam a hellyel kapcsolatban.

A helyszínt soha nem látott barátságos hangulat vette körül.

A vendéglátóegység közvetlen közelében egy régi korból ottmaradt krimó vidám, de ugyanakkor keserű hangjai morajlottak, amikor vasárnap délután 2 körül megérkeztünk a helyszínre. Varázslatos környezet, mintha Budapestből kivágtak volna egy szeletet 40 évvel ezelőtt, s most visszaragasztották volna ugyanoda. Fülig érő mosollyal ugrottunk be a csárdába G haverommal és CS-vel. Egyértelmű volt, hogy egy darabka, 1 KILÓS rántott szeretet szeletet fogok rendelni, s pár másodperces kiszolgálás után már hozzá is fogtunk az ebédhez. Nézd meg ezt a csodát és próbáld meg kimondani azt, hogy soha nem fogod kipróbálni.

Meg se tudsz szólalni, mi?

A szerencsétlen méretekkel rendelkező album (ezúttal is köszönöm G-nek) alig tűnik fel a képen, akkora volt az adag. Sebaj, kiültünk az ötcsillagos műanyag asztalokhoz, s kicsaptuk a bluetoothos hangfalat. Aktiváltuk a lejátszás gombot és prezentáltuk az étkezde népeinek a 'Szennyes' névre elkeresztelt, ÍGÉRETES albumot. Mindenki mosolyogva hallgatta, még a pár hónapos csöppség is anyukája vállán, a szomszéd asztalnál.

Kezdődjön hát a lemez ízlelgetése: Uzipov - Szennyes

Mit éreztem először, amikor meghallottam a korong első nótáját ('Színek Nélkül')? Azt, hogy nincs ennél jobb albumindító szám. Legalábbis régen hallottam már ennyire jó felcsapást. Eszméletlenül csúszott a rántott szelet, éppen jó volt a ritmus a rágáshoz. Fület gyönyörködtető kyussos-desert rockos riff úszik bele a dalba és tér vissza a verze után. Plusz pont, hogy a gitárriff alternatív verziói jelennek újra meg később, kicsit sem unalmassá téve a dalt. A végére valósággal kifröccsen a düh és az indulat, bejön!

Szépen folytatódik az album a 'Háború'-val, pompás szívhez szóló szövegvilággal. Nem vagyok egy szövegcentrikus forma, jobban szeretem a hangszeres parádét, mint a parádés szövegelést. Ritkán ragadnak meg az elmémben jelentős sorok, de ez esetben ez megtörtént. A lemez első hallgatása után a következő sor maradt meg:

Y: Ha nem félsz, nem fáj.

Ugye milyen mély? Nyilván nem így csapódna le, ha VV Zsófika énekelné, de pont ez a pikantériája, a mély szöveges tartalom mellé súlyos, guillotine szerű hangszeres csapások, majd összeszorított fogú punk ritmus párosul.

A harmadik számnál ('A Semmi Szélén') már kezdtem rájönni, hogy nem csak összedobott dalokat hallok, hanem gondosan megtervezett, koncepcióra épülő albumot. Album a keserűségről, feszengésről, félelmekről, ugyanakkor az apró örömökről. A rántott szelet kezdett megtölteni, így az esztelen zabálás helyett tartottam egy kis szünetet, s ráfókuszáltam a zenehallgatásra. A szokásos felállás szerinti hangszerek (git, bass, dob) mögött, pazarul lett elrejtve a zizegős, mély billentyű. Kedvelem az ilyen, apró nyalánkságokat egy felvételen. Talán a legszebb melódiák ezen a felvételen szerepelnek, mesésen csicseregnek, mint egy nyaktekerő zöldike az őszi színekbe borult tölgyfán.

Mivel egyre csak pozitív dolgokat sulykolok a fejedbe, ezért most átváltok negatívba. Az album leglaposabb számához érkeztünk a 4. trackkel. Sajnálom, ez nem jött be, nem tudok róla jót írni. Felejtsük is el, nem bírok több rossz szót írni az egyik legkedvesebb és legbarátibb magyar zenekarról.

A 'Távolba Tűnő' azonban ismét az egekbe repíti a minőséget. Kreatív felépítés, elragadó hangszerelés, különleges atmoszféra. A verze alatt azt flesseltem egy pillanatra, hogy maga az elnök ordít felém egy pódiumról, hangosbeszélővel a szája előtt. Fogalmam sincs, hogy mire megy ki a szöveg, de olyan mélyen érintett, mint amikor a pártkongresszuson áhitattal isszák be a bárányok a vezér szavát. (Hm, klipötlet...)

'Hideg Van' című, elborult dráma viszi a prímet.

Egyik legerősebb szám, amit valaha hallottam magyar előadótól. Nem sok ilyen van, szörnyen nehéz olyan hazai előadót, vagy csak egy szál felvételt találni, amire tiszta szívvel azt mondom, hogy ez igen. Ezeket a srácokat el kellene árasztani milliókkal és lehetőségekkel, hogy még nagyobbak legyenek. Persze ez felveti az angol szövegírás kérdéskörét, amiről az Uzipov tagokat kéne kérdezni. 

A nóta hallgatásánál értünk el arra pontra, hogy rájöttünk a következőre: nem fogunk tudni megbírkózni a csárda hatalmas adagjaival. Szenvedtünk, nem is kicsit. A fantasztikus, de egyben sötét hangulatú track kifejezetten jól párosodott a helyzettel. CS: igazi operatőr.

Elájultunk. Szerencse, hogy tartotta bennünk a lelket az album hallgatása.

Ismét a hangszerelést tudnám kiemelni a 'Drága Félelem' című pszicho eposz kapcsán. Feltűnt még az is a dal hallgatása közben, hogy ejha, Y, az énekes úr nagyon szépen fejlődik vokális téren. A Bazaltkockákon (előző album) inkább csilingelő ordibálást hallhatunk, mint éneket, de azt is szerettük, mert volt benne lélek. Azonban, az új albumon szinte már éneknek hangzik az, amit művel. Ámulatba ejtő vokális terjedelme mosolyt csalhat a legelvetemültebb death metal fanatikusok arcára is. 

A 'Rém', illetve a 'Primitív Rend' című nóták az előző albumot idézik, egyféle átmenetet képezve a régi és új között. Nincs velük semmi baj, ha feltennéd azt a kérdést, hogy ez a kettő dal inkább új vagy inkább Uzipov, akkor a másodikra tenném le a voksomat. A 'Rém'-ben, viszont rendkívül tetszik a beteges, indító riff, legalább annyira, mint ahogyan megtetszett 2 éve a Bazaltkockák hangzásvilága.

A zenekartól megszokott módon, ismét egy őrületbe kergető, külszíni kőfejtés zárja az albumot.

A 'Hús' című dal alatt már gondolni sem tudtunk az előttünk heverő, továbbra is tetemes méretű rántott szeletre. Hátradőlve, becsukott szemmel pihengettünk és hallgattuk a záró akkordokat. Odavagyok érte, s tudod miért? Mert szeretem a polgárpukkasztó befejezéseket. Az örökké forgó gitár riff örömöt okoz nekem. Hiányozna, ha nem lenne ott. Hiányozna, ha nem lassulna a vége. Ez a zenekar védjegye, az apatikus elborulás, szörnyülködés, gonoszkodás és vicsorítás mellett. Még azt is megbocsájtom, hogy a (sajnos) elcsépelt, elhalkulós effekt mellett döntöttek az album lezárásához. Volt tartalom előtte, méghozzá mélyenszántó, lélekbe hatoló, húscsócsálós hangszerelés, szövegvilág és érzelmek. És ez igaz az egész albumra. 

Várom a hétvégi, október 8-ai lemezbemutató koncertet, vedd a jegyet, gyere el, megéri átélni egy Uzipov koncertet élőben. Ott tali és megbeszéljük a dolgokat a kajákról meg a zenékről is.

FB event: https://www.facebook.com/events/255560401504083/